Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat Oktatási Szakosztály

Túravezetői tanfolyam

Célja:

a felelős barlangi túravezetők képzése (mind a barlangok, mind a túratársak szempontjából). Azon ismeretek megszerzése és elsajátítása, melyek egy magyarországi barlangban való túra vezetéséhez illetve a barlangok bemutatásához szükségesek, beleértve ebbe az összes barlangtudományi ismereteket, a jogi, természet- és barlangvédelmi, túravezetési, pszichológiai, elméleti, gyakorlati és kötéltechnikai jellegű feladatokat is. További célja az oktatók utánpótlásképzése.

A túravezetői tanfolyamon a KTM rendeletben meghatározott ismeretanyagok mellett a hangsúly az oktatási ismeretek elsajátításán és azok begyakorlásán van. A rendelet az itt végzett személyeket oktatásra alkalmas túravezetőknek minősíti.

Jelentkezés feltétele:

A technikai II. tanfolyam elvégzését követő sikeres részvizsga (T2) valamint, kétéves barlangjáró gyakorlat. A jelentkezésekhez csatolni kell egy rövid szakmai életrajzot, a csoportvezető ajánlását és igazolását a két éves gyakorlatról.

Rendezése:

Az MKBT oktatási szakosztálya, valamint a KTM rendeletben foglalt feltételeknek megfelelő szervezetek, akik erre a hatósági engedélyt megkapták. A záróvizsgák a tanfolyam végén vannak, a KTM rendeletben meghatározott feltételek szerint.

Elméleti és gyakorlati vizsga követelményei:

A 13/1998. KTM rendelet 3.sz. melléklet III./1.-3. pontjában foglalt tematika alapján a 4. számú melléklet tartalmazza.

 

 

 
Kedves Barlangászok!

Az Oktatási Szakosztály 2020. novembertől Barlangi Túravezetői tanfolyamot indít, kb. havi egy hétvégés elfoglaltsággal.

Jelentkezések beérkezésének határideje: 2020. szeptember 15.

 

2012 Njegos idokapu jujuA jelentkezés módja:

  • A következő internetes űrlap kitöltése: katt ide!
  • Barlangos önéletrajz küldése a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre csatolva, sajatnev.pdf vagy sajatnev.doc címmel docx vagy pdf file formátumban.
    Fontos, hogy az önéletrajz tartalmazza a következőket:
  • személyes adatok
  • eddigi elvégzett barlangász tanfolyamok
  • egyéb barlangász tevékenységek (pl kutatás, térképezés...)
  • bejárt barlangok (nem kell oldalakon keresztül sorolni, csak a számodra jelentősebbeket)
  • néhány mondatos motivációs rész
  • dátum
  • Túravezetői ajánlás elküldése a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
  • 2 db igazolványkép készítése.

  • Az igazolványképet a jelentkezési határidőig el kell küldeni a jelentkezéssel együtt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Csak akkor érvényes a jelentkezés, ha a fénykép megfelel az alábbiaknak:
    minimum 800 * 800 pixel, színes, teljes arc, szemből, nyitott szemekkel, természetes arckifejezés, egyszínű, világos háttér, árnyékmentes arc és háttér, fejfedő nélkül, retusálás nélkül, az arc legalább a kép fele-kétharmada legyen és legyen szabad hely a fej felett, oldalt és alatta, a vállak látszódjanak, a kép jpg formátumú legyen és a neve a hallgató neve legyen, egyéb karakterek nélkül (pl: Gipsz Jakab.jpg).  Ide kattintva láthattok jó és rossz példákat. 
Túravezetői tanfolyamon való részvételhez T2-es vizsgával kell rendelkezni, mely megszerzésének legvégső határideje: 2020. október 2.

Felvételi vizsga 2020 október 3. szombat

 

A felvételi teszt jellegű írásbeli lesz az alábbi anyagokból:

Magyarország Fokozottan Védett Barlangjai könyv elég sok adatot, szakszöveget tartalmaz. Nem a szakszövegre vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy egy leendő túravezető mennyire van képben a hazai barlangokkal kapcsolatosan. Elvárható egy túravezetőtől, hogy egy megadott irodalom lényegi, fontos elemeit ki tudja szűrni. A legjellegzetesebb és közismertebb barlangok feltárásának körülményiről és felfedezőiről várhatóak tesztkérdések, valamint a barlangok morfológiai jellegéről és földtani jellegzetességeiről. Nem fogjuk a könyvet szó szerint kikérdezni.

Felhívjuk a figyelmet (későbbi viták és sérelmek elkerülése végett), hogy aki nem megfelelő képet, önéletrajzot küld, az űrlapot nem megfelelően tölti ki vagy határidő után jelentkezik, azt későbbiekben pótolni nem lehet és nem áll módunkban felvételire és tanfolyamra bocsátani. Aki mindent jól adott le, arról 5 napon belül visszaigazolást kap.

A tanfolyam díja előreláthatólag 80.000 Ft lesz, melyet két részletben (első felét a tanfolyam kezdetekor, másodikat a tanfolyam félidejében) kell befizetni.

A tanfolyamot 20 fővel tervezzük megtartani.

A tanfolyam első kötelező programja a Szakmai Napokon való részvétel 2020. november 7-8).

A tanfolyamra a korábbi évek gyakorlata, valamint az előzetes szándéknyilatkozatok szerint nem fogunk mindenkit felvenni, azaz javasolt a felkészülés. Az elméleti felvételi mellett figyelembe fogjuk venni a jelentkező csoportban lévő aktivitását, a korábbi T2 tanfolyamon és annak vizsgáján nyújtott teljesítményét, s egyéb barlangi tevékenységeit.
 
 
 
Kedves barlangászok!

Az Oktatási Szakosztály 2017 novembertől 2018 októberig Barlangi Túravezetői tanfolyamot indít, kb. havi egy hétvégés elfoglaltsággal (2017-ben november 4-5, december elején 1 hétvége).

Jelentkezések beérkezésének határideje: 2017. szeptember 30.

A jelentkezés módja:

  1. A következő internetes űrlap kitöltése: katt ide!
  2. Barlangos önéletrajz küldése a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, csatolva, sajatnev.pdf, sajatnev.doc címmel Word vagy PDF file formátumban. 
    Fontos, hogy az önéletrajz tartalmazzon:  személyes adatokat, eddigi elvégzett barlangász tanfolyamokat, egyéb barlangásztevékenységeket (pl kutatás, térképezés...), bejárt barlangokat (nem kell oldalakon keresztül sorolni, csak a számodra jelentősebbeket), néhány mondatos motivációs részt, dátumot
  3. Túravezetői ajánlás elküldése a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
  4. 2 db igazolványkép készítése. 
    Az igazolványképet el kell hozni a felvételire, de a jelentkezési határidőig scannelve el kell küldeni a jelentkezéssel együtt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Csak akkor érvényes a jelentkezés, ha a fénykép megfelel az alábbiaknak:
    scannelve minimum 800 * 800 pixel, színes, teljes arc, szemből, nyitott szemekkel, természetes arckifejezés, egyszínű, világos háttér, árnyékmentes arc és háttér, fejfedő nélkül, retusálás nélkül, az arc legalább a kép fele-kétharmada legyen és legyen szabad hely a fej felett, oldalt, és alatta a vállak látszódjanak, a kép jpg formátumú legyen, és a neve a hallgató neve legyen, egyéb karakterek nélkül (pl: Gipsz Jakab.jpg).  Ide kattintva láthattok jó és rossz példákat. 

Túravezetői tanfolyamon való részvételhez T2-es vizsgával kell rendelkezni, melynek megszerzésének legvégső határideje: 2017. október 27.

 
 

Felvételi vizsga 2017. október 28. szombat

A felvételi teszt jellegű írásbeli lesz az alábbi anyagokból:

Magyarország Fokozottan Védett Barlangjai könyv elég sok adatot, szakszöveget tartalmaz. Nem a szakszövegre vagyunk kíváncsiak, hanem arra hogy egy leendő túravezető mennyire van képben a hazai barlangokkal kapcsolatosan. Elvárható egy túravezetőtől, hogy egy megadott irodalom lényegi fontos elemeit ki tudja szűrni. A legjellegzetesebb és közismertebb barlangok feltárásának körülményiről és felfedezőiről, valamint a barlangok morfológiai jellege és földtani jellegzetességei jöhetnek számításba. Nem fogjuk a könyvet szó szerint kikérdezni.

Felhívjuk a figyelmet (későbbi viták és sérelmek elkerülése végett), hogy aki nem megfelelő képet, önéletrajzot küld, az űrlapot nem megfelelően tölti ki vagy határidő után jelentkezik, azt későbbiekben pótolni nem lehet és nem áll módunkban felvételire és tanfolyamra bocsátani. Aki mindent jól adott le, arról 5 napon belül visszaigazolást kap.

A tanfolyam díja előreláthatólag 45.000 Ft lesz, melyet két részletben (első felét a tanfolyam kezdetekor, másodikat a tanfolyam félidejében) kell befizetni.

A tanfolyamot 20 fővel tervezzük megtartani.

A tanfolyam első kötelező programja a Szakmai Napokon való részvétel (2017. november 4-5).

Az MKBT Oktatási Szakosztály nevében, 

Tarczi Zsófi

Az Oktatási Szakosztály 2014 novembertől 2015 novemberig Barlangi Túravezetői tanfolyamot indít, kb. havi egy hétvégés elfoglaltsággal (2014-ben november 8-9, december elején 1 hétvége...).

Jelentkezések beérkezésének határideje: 2014.09.30.

A jelentkezés módja:

  1. A következő internetes űrlap kitöltése: katt ide!
    Barlangos önéletrajz küldése a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, csatolva, sajatnev.pdf, sajatnev.doc címmel Word vagy PDF file formátumban. Fontos, hogy az önéletrajz tartalmazzon:  személyes adatokat, eddigi elvégzett barlangász tanfolyamokat, egyéb barlangásztevékenységeket (pl kutatás, térképezés...), bejárt barlangokat (nem kell oldalakon keresztül sorolni, csak a számodra jelentősebbeket), néhány mondatos motivációs részt, dátumot
  2. 3. Túravezetői ajánlás elküldése küldése a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
  3. 2 db igazolvány kép készítése. Az igazolványképet el kell hozni a felvételire, de a jelentkezési határidőig scannelve el kell küldeni a jelentkezéssel együtt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Csak akkor érvényes a jelentkezés, ha a fénykép megfelel az alábbiaknak:
  4. scannelve minimum 800 * 800 pixel, színes,teljes arc, szemből, nyitott szemekkel, természetes arckifejezés, egyszínű, világos háttér, árnyékmentes arc és háttér, fejfedő nélkül, retusálás nélkül, az arc legalább a kép fele-kétharmada legyen és legyen szabad hely a fej felett, oldalt, és alatta a vállak látszódjanak, a kép jpg formátumú legyen, és a neve a hallgató neve legyen, egyéb karakterek nélkül (pl: Gipsz Jakab.jpg).  Ide kattintva láthattok jó és rossz példákat. Túravezetői tanfolyamon való részvételhez T2-es vizsgával kell rendelkezni, melynek megszerzésének legvégső határideje 2014. december 15. ( T2-es vizsga húzórendszerek és társmentések része az október 4-én megrendezett Központi Vizsga pótvizsgáján is letehető. )

Felvételi vizsga 2014. október 19 vasárnap

Az oktatási szakosztály programjai
  
:

Belépés tagoknak